Október 11-én, szombaton csodás napot tölthettünk Budapesten. Országos Ultreyára hívtak az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye Boldog Özséb és Szent Gellért Titkárságai. A meghívásra bizonyára sokunkban felötlött az elmúlt évi egri ultreya számos élménye, a segítőkben a sok munka, a lelkes készület, a résztvevők vidám mosolya és öröme, a lelkesítő pillanatok.
Közel 60-an képviselhettük az egri főegyházmegye cursillósait. A „csapat” kb. fele busszal indult. Az első beszállók már 5 óra körül indultak Edelényből, majd sorban, Sajószentpéter, Miskolc, Mályi, Nyékládháza, Bükkábrány, Mezőkövesd, Kál és végül Gyöngyös buszmegállóiban gyűlt össze a lelkes és jókedvű cursillós közösség. Az út közben Kati és Judit testvérünk gondoskodott az imádságos és éneklős lelkületről, sőt, még egy kis imafüzetet is készítettek segítségül.
A csapat másik fele már korábban Pestre utazott a gyerekekhez vagy az unokákhoz, esetleg a busz helyett a vonatot választotta, de a tervezett időre, fél tízre nagyjából mindannyian megérkeztünk a budapesti Magyarok Nagyasszonya templomhoz, ahol a vendéglátók nagy szeretettel fogadtak minket, akik énekszóval és lobogókkal vonultunk a templom lépcsőihez.
A regisztráció flottul ment, és a nyakpasszunkon kívül még egy kedves emléket is kaphattunk, egy doboz cursillós gyufát, amellyel – mint később megtudhattuk – a bennünk lévő tüzet újra lehet éleszteni, ha esetleg már lankadna. De a gyufásskatulyában volt egy idézet is mindenki számára.
Az enyém ismét nagyon betalált!
Az a megtiszteltetés ért minket, hogy még külön helyet is foglaltak számunkra a vendéglátók a templom jobb oldali padsora előtti székeken. Örömmel, testvérként üdvözölhettük az ismerősöket, barátokat, cursillós társainkat, akik más egyházmegyékből érkeztek. A zenekar dicsőítő énekei emelték lelkünket a kellő magasságba, mire elkezdődött az ünnepi ultreya. Köszöntések, tanúságtételek és beszámolók követték egymást és néhány kedves ének, amelyeket oly nagy lelkesedéssel énekelhettünk együtt a többiekkel.
Gyors és finom ebéd következett, amelyre már kiscsoportonként mentünk, majd utána megkeresve az alkalmas helyet, már bele is kezdhettünk a kiscsoportos beszélgetésbe, amelyhez három segítő kérdést is kaptunk, amelyek az ultreya jelmondatához , az emmauszi tanítványok mondataihoz kapcsolódtak: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton? (Lk. 24,32)” Épp elég idő jutott arra, hogy a csoport minden tagja szóhoz juthasson, és már kezdődött is a záró szentmise, melyben a sok tömjénfüst bizonnyal mindannyiunkat bűneinktől megtisztított és a gonosz lelket is tovakergette.
A záró áldással és a De Colores eléneklésével búcsúzhattunk el egymástól és a szervezőktől, akiknek hálásan köszönjük a nagy szeretetet és lelkesedést, amivel fogadtak minket, a figyelmességet és gondoskodást, amellyel szeretetteljessé és emlékezetessé varázsolták az együtttöltött órákat!
Hálát adunk az Úrnak, hogy megajándékozott ezekkel az élményekkel és vigyázott ránk a nap folyamán!
Azoknak, akik kimaradtak ebből a lélekemelő élményből, csak azt tudjuk üzenni, hogy igazán sajnálhatják.
De Colores!
Képgaléria az Országos Ultreyáról
A nap eseményeiről néhány képet az alábbi gombra kattintva nézhettek meg