Augusztus 31-én Makrancra hívtak felvidéki testvéreink.
5 éve voltunk itt utóljára. Közben jött a Covid, a bezártság, és utána, mint oly sok helyen, itt sem indult újra a hosszú évek során megszokott élet. De mindig vannak lelkes emberek, akik újraélesztik a hagyományt. Hála makranci testvéreinknek, az idén nyáron ismét megérkezett a telefonhívás Dohányos Józsitól: augusztus utolsó szombatján szeretettel várnak minket – szeretnék újraéleszteni a korábbi hagyományt!
Örömmel tudattuk a meghívást veletek, és tegnap reggel nagy örömmle és várakozással indultunk útnak Makrancra. Az úton újra előretörtek a régi emlékek, történetek, és nagy várakozással érkeztünk meg a „Kultúrházba”. A már ismerős arcok, a helyszín, a templom – minden olyan volt, mintha tegnap találkoztunk volna legutóbb, és ma újra találkozhattunk.
Csodás élmény volt!
Gábor Bertalan atya a szentmisén szívélyesen köszöntött minket, majd a homíliában emlékeztetett arra, hogy milyen büszkének kell lennünk, hogy egyedüliek vagyunk a világban, akiknek történelme egy szent királlyal és – mi több – egy szent családdal kezdődött, ahogyan azt annak idején Szent II. János Pál pápa üzente nekünk. És egyben ezzel előre is vezette a kiscsoportos megbeszélés első kérdését: a hűséget, amelyet mi magunkra, a cursillóhoz való hűségként tehettünk fel magunknak. Másik gondolata, és egyben beszélgetéseink újabb kérdése az evangéliumi történet talentumaiból következett: mi hogyan kamatoztattuk talentumainkat a cursillóban?
A szentmisén nagy örömünkre koncelebrált korábbi lelkivezetőnk, Baranyák Béla atya is. És, mivel Bertalan atya 50 éves papságát is az idén ünnepelte, így a szentmise végén aranymisés áldásban is részesülhettünk! Hála és köszönet érte!
A szentmisét követően egy nagyon finom ebéddel láttak vendégül meghívóink, Kós János testvérünk megajándékozott minket egy Gyóni Géza verssel, majd 6-8 fős csoportokban beszélhettük meg a szentmisén elhangzott kérdéseket a saját cursillós életünkre vonatkoztatva. Olyan nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, hogy kétszer is hosszabbítanunk kellett a rászánt időn.
Ezt a csodás napot a vendéglátóknak megköszönve a szíveslátást és két búcsúzó éneket énekelve zárhattuk, és a záróének szavaival „Áldásoddal mentünk, mentünk innen el” és tértünk vissza otthonainkba.
Köszönjük ezt a szép napot, és kérjük az Úr áldását azokra, akiknek ezt köszönhettük, akik meghozták értünk ezt az áldozatot!
A Szepsi Római Katolikus Esperesség honlapján már délután olvashattunk az eseményről. A gombra kattintva ezt az írást is mgnézhetitek.
És néhány fényképet is készítettünk, amelyek segíthetnek felidézni a napot: